Ugrás a tartalomra

tettmesepalyazat@richter.hu

TETT Mesepályázat

A Richter Gedeon Nyrt. és a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány természettudományokhoz kapcsolódó mese- és novellaíró pályázatot ír ki diákoknak. A program védnökei: Döbrentey Ildikó és Levente Péter. Pályázni olyan, a pályázó önálló alkotásának tekinthető pályaművel (mesével vagy novellával) lehet, amelynek természettudományi vonatkozása van, azaz a történet kapcsolódik a környezetismerethez, természetismerethez, földrajzhoz, biológiához, fizikához vagy kémiához.

Beküldési határidő: 2021. november 3.

(Az eredeti határidő október 13-a volt, amit a zsűri módosított.)

A nyereményekről:

Minden kategóriában a három legjobbnak ítélt pályamunkát értékes tárgyjutalmakkal díjazzuk, kétfős nevezés esetén a pályadíj fele-fele arányban illeti meg őket.

I. helyezett: 200.000 (kétszázezer) Ft összegű díj
II. helyezett: 150.000 (százötvenezer) Ft összegű díj
III. helyezett: 100.000 (százezer) Ft összegű díj

A díj elsősorban tárgyjutalom, de a szervező döntése szerint a díj értékének összeghatáráig kiegészíthető vagy helyettesíthető vásárlási- vagy ajándékutalvánnyal is. Minden pályamű, amelyet a szakmai zsűri közlésre alkalmas színvonalúnak talál, megjelenési lehetőséget kap a támogatók által gondozott TETT-mesekönyvben.

A beadásról:

A pályázatokat ezen a weboldalon lehet feltölteni a Mese beküldése menüpontban.

Bővebb információ:

Bővebb információért kérjük regisztráljon alább, és e-mail-címére elküldjük a pályázattal kapcsolatos összefoglalónkat!